– Ma arról mesélek, hogyan csapta be a Róka a Farkast – mondta egyik este Rémusz bácsi.
– Miért nem inkább a Nyúlról mesélsz? – kérdezte a Kisfiú.
– Már megint a Nyúl! – csóválta meg a fejét az öreg. – Egyetlen napig sem lehetsz meg nélküle?
– Múltkor is másról meséltél – mondta szemrehányóan a Kisfiú.
– Sok állat van – magyarázta Rémusz bácsi -, és mindegyikkel történt valami érdekes dolog. Például a Rókával és a Farkassal is, amikor egy ökrön osztozkodtak. Ezt talán ne is meséljem el?
– De meséld el – felelte a Kisfiú. – Hanem azért a Nyúlról is legyen a mesében szó.
Rémusz bácsi felsóhajtott.
– Rendben van – mondta engedékenyen. – Szó lesz benne a Nyúlról is.
A Róka és a Farkas egyszer valamiképpen hozzájutott egy elhullott ökörhöz. Elhatározták, hogy megosztoznak a húsán.
– Enyém a mája – mondta a Farkas, és mivel ő volt az erősebb kettejük közül, a Rókának engednie kellett.
– Legyen a tied – hagyta rá.
– Enyém a combja is – jelentette ki a Farkas.
– Mind a négy? – kérdezte megütődve a Róka.
– Mind a négy – felelte a Farkas.
– Legyen a tied az is – sóhajtotta a Róka.
– És ezenfelül még a szügye is, a melle is, a csülke is…
– Hát akkor mi jut nekem? – méltatlankodott a Róka.
– Ami megmarad – válaszolta a Farkas.
Látta a Róka, hogy alkudozással nem sokra megy. Majd inkább furfanggal boldogul!
– Legyen a tied a szügye, a melle, a csülke is – mondta megadóan.
A Farkas jól értett a mészárossághoz, ügyesen feldarabolta az ökröt.
Csak akkor jutott eszébe, hogy valami edényféle kellene, amelyben hazaviheti a részét.
– Hazaszaladok valami edényért – mondta a Rókának. – Addig vigyázz a húsra. De nyitva tartsd ám a szemedet!
– Rám bízhatod! – felelte a Róka.
Alig várta, hogy egyedül maradjon. Amikor a Farkas már messze járt, felnyalábolta a májat és a húsnak vagy egy harmadát, és elrejtette egy odvas fában.
Jött a Farkas az edénnyel. A Róka nagy jajveszékelve fogadta:
– Jaj, jaj, jaj! Amíg otthon jártál, egy ember felnyalábolta a májat és a hús javát, és elfutott vele.
Szörnyen megharagudott a Farkas.
– Merre futott az az ember? – ordította. – Hadd fogjam meg, hadd harapjam át a torkát!
– Arrafelé szaladt – mutatott a Róka találomra az egyik irányba. – Ha nagyon sietsz, még utolérheted!
A Farkas letette az edényt, és elrohant. A Róka pedig felnyalábolta a hús másik harmadát, és elrejtette egy sziklahasadékban. Lihegve, zihálva, visszaérkezett a Farkas.
– Nem értem utol! – panaszolta.
– Jaj, jaj, jaj! – óbégatott a Róka. – Az még csak a kisebbik baj, hogy azt az embert nem érted utol! A nagyobbik baj az, hogy amíg a tolvajt üldözted, egy másik ember is ellopott egy nyaláb húst!
– Megölöm! – üvöltötte a Farkas. – Merre ment?
– Arra – mutatott a Róka a másik irányba.
A Farkas, fogát csattogtatva, eliramodott. A Róka meg belerakta a maradék húst, abba az edénybe, amelyet a Farkas otthagyott, azután fogta az edényt, és elindult hazafelé.
“Mire a Farkas észbe kap – gondolta -, én már régen otthon leszek!”
– És a Nyúl? – szólt közbe a Kisfiú. – Azt ígérted, hogy róla is szó lesz a mesében!
– Ne légy olyan türelmetlen! – intette Rémusz bácsi. – Amit ígértem, megtartom.
Vidáman indult hazafelé a Róka, kezében a húsos edénnyel. Azt számolgatta magában, hogy mit eszik meg belőle aznap, és mit tesz el másnapra.
Csakhogy hiba csúszott a számításába. Nem gondolt arra, hogy néhanapján a Farkas is képes némi ravaszkodásra.
A Farkas, amikor másodszor is hiába kereste a tolvajt, gyanút fogott. Kerülő úton tért vissza oda, ahol a Rókát hagyta, és egy bokor mögül mindent kilesett.
Váratlanul odatoppant a Róka elé.
A Róka ötölt-hatolt, szabadkozni próbált, hogy így meg úgy, csak azért akarta elvinni a hús maradékát, hogy ne kerüljön tolvaj kezére az is – de aztán a Farkas villogó, vérben forgó szemébe, csattogó agyaraira nézett, és jobbnak látta, ha magyarázkodás helyett inkább eldobja a húsos edényt, és sebesen kereket old.
A Farkas sem tűnődött, hanem a Róka után vetette magát.
Utolérte-e? Megtépázta-e? Ez már nem tartozik ehhez a történethez.
– Hát a Nyúl? – szólalt meg újra a Kisfiú. – Mikor jön már a Nyúl?
– Most.
– Most? Hiszen már vége a mesének!
– Még nincs egészen vége – felelte Rémusz bácsi. – Egy nagyon kicsi hátra van még belőle.
Nemcsak a Róka számításába csúszott hiba, hanem a Farkaséba is. Nem gondolt arra, hogy több bokor is van az erdőben… Pedig egy másik bokor mögött is lapult valaki, és mindent látott. Mindent látott: azt is, hogy a Róka is, a Farkas is otthagyta a földön a hússal tele edényt.
Amikor úgy találta, hogy tiszta a levegő, előbújt a bokorból, felkapta a húsos edényt, és nyugodtan, sietség nélkül magával vitte, éppen az ellenkező irányba, mint amerre a Róka meg a Farkas szaladt. Ez a valaki a Nyúl volt.
De hiszen a Nyúl nem eszik húst! Nem is magának zsákmányolta. Volt egy jó barátja, egy szegény beteg, öreg kutya: annak vitte. Húslevest főzött belőle, velős csonttal, sok zöldséggel. A szegény beteg mindjárt jobban érezte magát, amikor megette.