Egyszer egy király kilovagolt vadászni, és az erdő közepén talált egy kis kunyhót. Közelebb ment, és nézi, hogy mi van bent. Ott három lány font és beszélgetett.

Az egyik mondja:

– Ha engem venne feleségül a király, egy szál lenből az egész királyi udvart felöltöztetném.

A másik mondja:

– Ha engem venne feleségül a király, egy rozskalásszal megetetném az egész királyi udvart.

A harmadik mondja:

– Ha engem venne feleségül a király, nagyon szép gyerekeket szülnék neki, a homlokukon nap, a tarkójukon hold, az arcukon pedig csillagok.

A király amint ezt meghallotta, hazatért, majd másnap küldi a szolgáit, hogy hívják el ezeket a lányokat az udvarába.

– Miről beszéltetek, lányok, amikor tegnap fontatok?

A nővérek megijedtek, leginkább a legfiatalabbik, de a király mondja neki:

– Ne félj, én feleségül veszlek téged, a másik kettőt pedig felfogadom szakácsnak és pékmesternek.

Eltelt egy év, a király háborúba ment, a királyné pedig, miután egyedül maradt, egy fiúnak adott életet, aki olyan szép volt, mint ahogyan megígérte: a homlokán nap, a tarkóján hold, a két arcán pedig csillagok. A nővérei megirigyelték, hogy ő királyné és ilyen szép fiút szült. Éjjel ellopták tőle a gyereket, és a helyére egy kutyát fektettek. A királyné levelet küldött a férjének, hogy “fiam van”, de a nővérek átjavították, hogy “kutyám van”. Felébredt a királyné. Megrémült, keresi a kicsinyét, de sehol sem találja, hiszen a gonosz nővérei már elásták a kertben. Amikor hazatér a király, a nővérek mondják:

– Minek neked ilyen feleség? Vidd el az erdőbe!

A király csak nem vitte. Sírt, sírdogált a királyné, de egy év múlva lányt szült. Ugyanolyan szépet, mint a fia volt. A király ismét háborúban volt. A nővérek eltemették a kislányt is, a helyére pedig egy sulykot tettek.

Jön haza a király, mondják neki a nővérek:

– Vidd el az ilyen feleséget az erdőbe! Mi hasznod van belőle?

A király el is vitte, majd feleségül vett egy gonosz boszorkányt, akit a nővérek néztek ki neki.

Ott pedig, ahová eltemették a kisfiút meg a kislányt a kertben, kinőtt egy almafa meg egy körtefa. A király szedte le az almafáról az almát, a körtefáról a boszorkány a körtét. A körtefa mondja:

– Jó teneked, testvérkém, hogy téged az igazi apád szedett le, de engem a gonosz boszorkány.

Meghallotta a gonosz boszorkány a körtefa szavát, mondja a királynak:

– Keserű az alma, savanyú a körte, ki kell vágni ezeket a fákat, és ágyakat kell csinálni belőlük.

A király kivágatta az almafát és a körtefát, ágyakat csináltatott. Az almafaágyon aludt a király, a körtefaágyon a királyné.

Éjjel hallják, hogy beszélgetnek az ágyak. A körtefa mondja:

– Jó neked, testvérkém, hogy terajtad az igazi apád alszik, énrajtam a gonosz boszorkány.

Meghallotta a boszorkány és megdühödött:

– El kell égetni az ágyakat, megette a szú, széthullnak, mi hasznunk van belőlük.

A király szót fogadott a gonosz boszorkánynak, összevágatta az ágyakat és elégette. A boszorkány pedig szitában kivitte a hamut és széthintette a kertben. Szaladt arra egy bárány, megnyalta a hamut, majd két kisbárányt ellett, amik olyan szépek voltak, mint amilyeneket eddig még nem láttak. A homlokukon nap volt, a tarkójukon hold, az oldalukon pedig csillagok. Az egyik barikát a király veszi a kezébe és simogatja, a másikat pedig a gonosz boszorkány. Az egyik kisbárány mondja a másiknak:

– Jó neked, testvérkém, téged az igazi apád simogat, engem pedig a gonosz boszorkány.

Meghallotta a boszorkány, hogy mit mondott a kisbárány. Megharagudott:

– Le kell vágni a bárányokat, csak bégetnek, bajt és kárt okoznak a kertben. Mi hasznunk van belőlük?

A király sajnálta a bárányokat, de hallgatott a boszorkányra és levágatta azokat. A vér kiömlött egy fadarabra. Odarepült egy sólyom, felkapta azt a fadarabot és elvitte a királynénak az erdőbe. A királyné felveszi azt a fadarabot, átdobja a vállán, majd a fején, és egyszerre ott állnak a gyerekek, mint amikor éltek, a nappal a homlokukon, a holddal a tarkójukon, a csillagokkal az orcáikon.

Felnővén a fiú, kérdi:

– Mama. Hol van a mi apánk? Él, vagy már meghalt?

– Az apád él és egészséges, csak egy gonosz boszorkányt vett feleségül. – És elmesélt mindent, ami velük történt.

– Én elmegyek, megnézem az apámat – mondta a fiú.

– Ne menj, a gonosz boszorkány és az én gonosz nővéreim felismernek a homlokodon lévő napról, a holdról a tarkódon és a csillagokról az orcáidon. Ha felismernek, almafává vagy báránnyá varázsolnak.

– Akkor adj rám sapkát.

A királyné varrt neki egy sapkát a saját ruhájából, és elengedte az apjához.

Amikor a királyi udvarba ért, a fiú éjszakai szállást kért. A király mondja:

– Itt töltheted az éjszakát.

A gonosz boszorkány mondja:

– Szűkösen vagyunk, nincs hely.

– Én a kemencepadkán is elalszom – kérlelte a fiú.

Akkor a király, mivel nem volt utódja, közhírré tette, hogy aki megszámolja a kosárban a diót, azé a fele királysága. Sok vitéz megpróbálta, de egyiknek sem sikerült. Akkor így szólt ez a gyerek:

– Add ide nekem, király, a diót, talán én összeszámolom.

– Vedd, gyermekem, számold! – mondta a király, de a boszorkány így szólt:

– Mássz fel a kemencére, ülj ott! Ha nem, fogom a söprűt és kisöpörlek innen, ha itt a bolondját járatod velünk.

– Volt egy király, két dió a kosárba, elment vadászni, két dió a kosárba, az erdőben talált egy kunyhót, két dió a kosárba, ülnek a lányok, fonnak és nevetgélnek, két dió a kosárba. Az egyik mondja: “Ha engem venne feleségül a király”, két dió a kosárba, “egy rost lennel az egész királyi udvart felöltöztetném”, két dió a kosárba, a másik mondja: “Ha engem venne a király feleségül”, két dió a kosárba, “akkor egy kalász rozzsal az egész udvart megetetném”, két dió a kosárba, a harmadik pedig mondja: “Ha engem venne a király feleségül”, két dió a kosárba, “szép gyerekeket szülnék neki”, két dió a kosárba, “a homlokán nap, a tarkóján hold” két dió a kosárba, “az orcáin csillagok” két dió a kosárba… – És a gyerek, amíg összeszámolta a diót, elmesélte az anyja történetét, és a saját meg a nővére szerencsétlenségét.

– Én vagyok a te fiad, két dió a kosárba – fejezte be a számolást és levette a fejéről a sapkát. Olyan fényesség lett, mint nappal: világít a homlokán a nap, a tarkóján a hold, az arcán a csillagok. A király átölelte a fiát és azonnal elment vele együtt az erdőbe, hogy elhozza az igazi feleségét, és megparancsolta, hogy vasboronán vigyék ki a gonosz boszorkányt és a gonosz nővéreket és szórják szét őket a földeken.

Másodszor is lakodalmat ültek. Én is ott voltam, bort és mézet ittam, a szakállamon végigcsurgott, a számba nem jutott. És amikor táncolni mentem, mindenki cipőjét összetapostam.