Három esztendeig gyászolta a nemzet e dicső király halálát. Megsiratta minden magyar s csodálatos történetekben dicsőítette az ő uralkodói nagyságát.
A tordai hasadék szikláiban lópatkó nyomokat mutogatnak ma is. Azt tartja a hagyomány, hogy mikor László királyt kúnok csapata vette üldözőbe s már-már utólérte: buzgó imádsággal fordult az Istenhez és ennek az imádságnak csodálatos hatása lőn. A kopár szikla mögötte meghasadt és tátongó örvény támadott, mely őt vad ellenségeitől elválasztá; lova patkóinak a nyoma ott maradt a sziklaúton, hirdetni azt, hogy a szent király élete fölött Isten maga őrködött.
*
Gyógyító erejét ismeri ma is a nép szent László füvének. A mesés hagyomány azt tartja, hogy hajdanában nagy betegség ütött ki Magyarországon. Ember és állat rakásra hullt. Kipusztultak a városok és falvak. Ebben a rettentő inségben szent királyához fordult, mint jó atyjához, a nép. Elővette László király messzeröpülő nyilát és kiröpité. Azután a nyilvessző keresésére küldötte az esedezőket. Egy fűben akadt meg a nyilvessző, melynek gyógyító nedve megorvosolta a halált hozó betegséget.
Ez a szent László füvének története.
*
Nagyváradon a díszes székesegyház előtt állott szent László királynak ércből öntött szobra. Nagy Lajos király idejében tatárcsorda támadta meg hazánkat.
Vitézül küzdöttek a magyarok és székelyek, de nem birtak a szilaj ellenséggel. Istenhez fordultak segítségül és ime egy sötét lovag jelent meg közöttük, nem látta őt más, csak az ellenség, mely rettentő csapásai alatt érett kalászként hullott. Megbomlott a tatárok sora, eszeveszetten rohantak vissza, menekültek, ki amerre látott s mikor aztán az ellenség szétverve eltisztult a csatatérről, eltünt a titkos fekete lovag is. Ki volt, nem tudta senki.
Az elfogott tatárok fölvették a keresztséget s akkor megvallá egy öreg tatár harcos, hogy aki őket legyőzte, nem vala más, mint az a híres László…
És csakugyan a harcra következő reggel a nagyváradi László szobrot izzadságcseppek borították. Voltak olyanok is, akik szentül állították, hogy a csata napján leszállott magas talpazatáról az ércszobor és eltünt másnapig.
*
Csodálatos történetek, melyekben ma már nem hihetünk, de mindenik bizonysága annak, hogy Szent László emlékét sok száz éven keresztül szent kegyelettel őrizte a nép. A szeretet megaranyozta az emlékezetnek a multra vetődő sugarait s ez aranyos sugarak fénye elárasztja a nagy alakokat.
Boldog nép, mely királyát oly nagyon szereti; nagy király, ki ilyen szeretetet ébreszt maga iránt népében.
Az egyház később a szentek közé sorozta, evvel jutalmazva meg kegyességét, igazságszeretetét és a keresztény vallás érdekében tanusított buzgóságát.