Lajos uralkodásának negyedik évében rettenetes hír érkezett Nápolyból.
Megfojtották öcscsét, Endre herceget.
Endre, Róbert Károlynak ifjabb fia, egy Johanna nevű nápolyi királyleánynak volt a férje, kit nem régen királynévá koronáztak meg. Úgy kellett volna a Róbert Károly által kötött szerződés értelmében, hogy Nápoly királyává Endre herceg legyen, de az álnok olaszok, a nápolyi udvarban élő alattomos főurak, nem állhatták ki a magyar herceget s ezekhez csatlakozott a könnyelmű Johanna is, aki férjétől elfordulva, ármánykodott az ármánykodókkal.
Egy Tarenti Lajos nevű olasz herceg volt kedvére Johannának s hogy ennek lehessen a felesége, részt vett abban a gyalázatos összeesküvésben, melyet Endre élete ellen titokban szőttek a nápolyi királyi ház legközelebbi rokonai.
Meghivták Endrét Aversa városába udvari vadászatra. A városon kivül levő magános kolostorban rendeztek be neki, Johannának és kiséretének lakást. Víg mulatozás után hálótermébe vonult vissza Endre, kinek sejtelme sem volt, hogy mi készül ellene.
Éjfél előtt megkopogtatják Endre hálótermének ajtaját s kihívják őt sürgős beszédre. Endre kimegy hálóköntösében, fegyvertelenül s a gonosz Johanna bezárja utána az ajtót. A másik szobában reá rohannak a felbérelt gyilkosok, de Endre vitézül védi magát s az először reá támadót izmos kézzel földre teríti.
A többi cinkos megragadja s fojtogatni kezdi, mert karddal avagy tőrrel – úgy hívék a gazok – nem árthatnak neki, mivelhogy anyjától egy csodaerejű drágaköves gyűrűt kapott volt, mely állítólag mindennemű fegyvertől megoltalmazza.
Az orvul megtámadott herceg hátrált a hálószoba ajtaja felé. Azt megzörgeté, majd teljes erővel megrázta s hitvesének nevét kiáltozá.
Süket volt a fal, mert a mögötte rejtőző asszony egyetértett a bűnösökkel.
Az egyenetlen viaskodásban kimerült Endre nyakába hurkot vetének s mint egy veszedelmes vadállatot megfojtották. Holttestét kiveték a kolostor kertjébe, hol napokig temetetlenül hevert.
Ilyen nyomorultul veszett el az ártatlan magyar királyfi.
Mérhetetlen fájdalommal vette e rémes hírt Lajos, méltó felháborodással a magyar nemzet. A fájdalmat és felháborodást boszúvágy váltotta fel s nem volt egyetlen magyar sem, aki készséggel nem csatlakozott a testvére haláláért boszuló hadjáratra készülő király seregéhez.
Az Olaszországba induló magyar sereg előtt fekete zászló lengett, a megfojtott Endrének halálsápadt arca kiáltott bosszúért ezen a gyászlobogón.
Lajos útja a diadalmak útja volt, az összeszedett zsoldos seregeket mindenütt szétverte s nem sokára Nápoly is kezébe került. Nápoly igen, de a gyilkosok nem. Johanna, a férjgyilkos asszony, Tarenti Lajos herceggel Franciaországba menekült. Ártatlannak hiresztelte magát, de ha valósággal ártatlan volt, miért menekült az igazságkereső Lajos elől?
Lajos kérte a pápát, hogy itéljen ő a megszökött férjgyilkos asszony felett s a pápa meg is igérte, hogy szigorú vizsgálatot fog tartani s ha bűnös Johanna, büntetését nem fogja kikerülni.
Lajos bizott a pápa igazságszeretetében és szigorúságában, azért Nápolyban hagyva Laczkfi Istvánt egy erős sereggel, visszatért Magyarországba.
A pápa megtartotta a vizsgálatot s ez a vizsgálat tisztára mosta Johannát a férjgyilkosság vádja alól a világ előtt, de nem Lajos és az igazságos Isten előtt.
Tarenti Lajos, ki ezalatt feleségül vette Johannát, visszatért Olaszországba és zsoldos sereget gyűjtve a nápolyiak támogatásával szüntelenül zaklatta Laczkfi István őrseregét. Majd veszedelmes betegség tört ki s e kettős csapás alatt sanyargó magyar sereg napról-napra fogyott. Hazatért Laczkfi és tudtára adta Lajos királynak, hogy mi történt Nápolyban.
Így vezette seregét Lajos 1350-ben másodszor Nápolyba, most már avval a szilárd elhatározással, hogy a pápa fölmentő itélete ellenére is felelősségre vonja Johannát s igazságosan megbünteti.
Lajos ebben a hadjáratban megmutatta, hogy nem csak jeles hadvezér, hanem személyes bátorság tekintetében is méltó a legnagyobb tiszteletre.
Aversa ostrománál egyike volt az elsőknek, aki a vár falára fölmászott, s dacára annak, hogy megsebesült, addig nem nyugodott, mig a várat hatalmába nem kerítette.
Dicső látvány az egy seregre nézve, ha koronás vezére szembeszáll a halál veszedelmével s nemcsak parancsolni, hanem jó példával lelkesíteni is tud.
Még ennél is dicsőbb tettét jegyezte fel a történelem:
A megáradt Negro folyamán kellett átvezetnie seregét. A hömpölygő ár elsodorta a hidat s így vesztegelnie kellett a seregnek, mert sem ember, sem állat, életveszély nélkül bele nem mehetett.
Ekkor Lajos király biztatott egy Szeredai nevű közvitézt, hogy ugrasson bele lovával s próbálja meg sodró-e az ár?
A vitéz királya szavának habozás nélkül engedelmeskedve, beleugratott lovával a folyóba. A zuhatag nemsokára lefordította a lóról s a hullámmal küzködve élet és halál között lebegett.
Ekkor a hős király nem törődve avval, hogy mit kockáztat, beleugrott a folyóba, a vízből felbukkanó vitézt ruhájánál fogva megragadta és hatalmas karjával szelve a hullámokat, szerencsésen partra hozta.
Hogy ne követte volna az ilyen vezért serege akár a halál torkába is! Hogy ne szerette volna az ilyen királyt nemzete! A vitézség mindenha legnagyobb ékessége és büszkesége volt a magyarnak és ha meg tudták becsülni az egyszerű vitézben, százszoros értékűnek látták a királyban.
Nápolyt újra elfoglalta Lajos, de a bűnös Johanna nem várta be, hanem elmenekült. A pápa ismét megigérte, hogy újabb vizsgálatot fog indítani Johanna ellen és ez az újabb vizsgálat másodszor is fölmentette Johannát.
Ekkor Lajos – látva, hogy Nápolyt csak erővel tarthatja meg hatalmában – lemondott róla s visszatért hazájába s Johanna megbüntetését nem gyarló emberre, hanem az igazságos istenre bízta.
A pápa Johannának visszaadta a nápolyi trónt, de háromszázezer arany hadi sarcot rótt ki reá, melyet Lajos magyar királynak tartozik hadiköltség fejében fizetni.
A nagy király visszautasította.
– Ne mondja senki – így szólt Lajos – hogy öcsém vérdíjául fogadtam el.
Utólérte-e Johannát a méltó büntetés?
Durazzói Károly herceg, a Lajos által megfojtatott bűnös Durazzóinak unokaöcscse, később megfosztotta a férjgyilkos királynét trónjától, börtönbe veté és ott megfojtatá.
Életet életért.