Krisztus urunk a földön jártában-keltében egyszer egy rác falun ment keresztül. Vele volt szent Péter meg Illés próféta. Mind a hárman erősen megszomjaztak, s megállottak egy gazdag rác háza előtt, akinek sok bora volt. Először Krisztus urunk ment be, s egy pohár bort kért a ráctól.
– Ki vagy? – kérdezte a rác.
– Én az Úristen vagyok – mondotta Krisztus urunk.
– Úgy?! Te vagy az Úristen, s mégis bort kérsz tőlem? Inkább te adj nekem!
Kiment Krisztus, s szomorúan mondta a társainak, hogy a rác nem adott bort.
– No, majd ad nekem – mondta Illés próféta, s bement a ráchoz.
– Adj’ isten, rác ember! Adj egy pohár bort!
– Ki vagy, mi vagy?
– Illés próféta!
– Illés próféta?! Hiszen jó helyen jársz. A te neved napján mindég nagy jégeső szokott lenni. Hátha még bort innál! Vége lenne a világnak. Nem kapsz. Mehetsz.
Kiment Illés nagy szégyenkezve, nem is kérdezték: kapott-e, nem-e, látták az arcáról, hogy neki is kiadta a rác az utat.
– No, most én próbálok szerencsét – mondta Péter, s bement. Ő tudott rácul is, könnyebb volt a dolga.
– Jó napot, atyuskám! – Dáj mi párcsi vina! (Adj egy kevés bort.)
– Ki vagy? Mi a neved?
– Péter.
– Péter! Péter! Hé, leány – kiáltott a szolgálónak -, hozz egy kulacs bort!
Leültette Pétert, ölelgette, s mondta neki szíves szóval:
– Te vagy az én emberem! Amikor a te neved napja van, akkor káposzta, hagyma, uborka s minden van! Egyél-igyál!
Úgy megtraktálta Pétert, mintha az édestestvére lett volna.