Egyszer elment egy kis kakas a sövény alá kapargálni. Addig-addig kapargatott, míg a sövény ki nem dűlt. Rászáll egy szarka a kidűlt sövényre s azt kérdezi tőle:
– Ugyan, sövény, mi lelt téged? Még tegnap milyen szépen állottál itt!
– Jaj, szarka koma, – feleli a sövény – kijött a kis kakas alattam kapargálni; én kidűltem bánatomban.
– No akkor én meg kitépem a szép farkam – feleli a szarka, s csakugyan ki is tépte a szép farkát. Azután rászállott egy diófára. Csodálkozott a diófa, hogy olyan kusza a szarka, megkérdezi tőle:
– Mi lelt téged, szarka koma? Még tegnap oly szép farkad volt, ma meg egész kusza vagy!
– Jaj, édes komám, – feleli a szarka – kiment tegnap a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; én meg szép farkam kitéptem.
– Akkor én is lenyesem a szép gallyamat, feleli a diófa és csakugyan le is nyeste a szép gallyát.
Dél felé a nagy forróságban odamegy egy őz a diófa alá pihenni. Látja, hogy a diófa egészen kopasz. Megkérdezi tőle:
– Mi lelt téged, szép diófa? Még tegnap oly szép gallyad volt, ma meg egészen kopasz vagy.
– Jaj, kedves kis őzem, – felel a diófa – kiment tegnap a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; én lenyestem gallyam, ágam.
– Én pedig megölöm a két szép fiamat – felel az őzike, s meg is ölte mind a kettőt. Búsult, búsult aztán az őzike. Egyszer megszomjazott, elment a kútra vizet inni. Csodálkozott a kút, hogy magában jön az őzike, mert máskor a két szép kis fiát is elhozta. Megkérdi tőle:
– Hogy van az, hogy ma csak egyedül jössz, őz koma? Hol hagytad a két szép kis fiadat?
– Jaj, kút koma, – felel az őz – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, gallyát, én pedig megöltem a két kis fiamat.
– Úgy én is vérré változtatom tiszta vizemet – felelt a kút. S úgy is lett. Mikor Sára, a szolgáló, egy dézsával a kútra ment, kérdezi a kutat:
– Ugyan, kedves kutam, hogy van az, hogy ma tiszta víz helyett vér van benned?
– Jaj, Sára néném, – feleli a kút – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; a szép szarka farkát kitépte; fa lenyeste ágát, gallyát; őz megölte két kis fiát; bennem meg a víz vérré vált.
– Én meg szétverem fejemen a dézsát. – Szét is verte, úgy ment dagadt fejjel az asszonyához. Mingyárt kérdezte az asszonya:
– Mi lelt téged, Sára leányom?
– Jaj, édes nénémasszony, – feleli Sára – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, gallyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; én meg szétvertem fejemen a dézsát.
– Én pedig falra kenem a kovászomat! – Éppen akkor akarta a kovászt dagasztani, de mégis a falra kente. Látja az ura, amint hazajött este, hogy a kovász mind a falra van kenve, kérdi a feleségétől:
– Hát te megbolondultál, kedves feleségem, hogy a falra kented azt a sok szép kovászt?
– Jaj, kedves férjemuram, kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, gallyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára leányom szétverte a fején a dézsát; én meg mind falra kentem a kovászt.
– Úgy én meg leborotválom a szép szakállam. – És csakugyan le is borotválta. Nemsokára hazajött a legényfiuk is, látja, hogy az apja úgy le van kopasztva, mint a leforrázott csirke. Megkérdezi tőle:
– Mi lelte kendet, édesapám uram?
– Édes fiam, nagy baj történt. Kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte, fa lenyeste ágát, gallyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára leányom szétverte a fején a dézsát; édesanyád falra kente a kovászát; én pedig leborotváltam a szép szakállam.
– Jól van, – mondja a legény – én meg levágom a négy ökrünk lábát! – Azzal fogja a fejszét, kiment az istállóba s mingyárt elvágta az egyik ökör első lábát. Már a másodikat is akarta vágni, de egy katona éppen arra ment, az rákiáltott:
– Elment az eszed, te legény, mit csinálsz azzal az ökörrel?
– Jaj, édes katona uram, kiment reggel a kiskakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, gallyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára néném szétverte fején a dézsát; anyámasszony falra kente a kovászát; édesapám mind lenyeste szép szakállát; én pedig levágom a négy ökrünk lábát!
– Le ám az eszed világát! – kiáltott a katona s úgy megkardlapozta a legényt, hogy alig bírt bemenni a házba. A katona pedig elhajtotta a négy ökröt a vásárra, eladta. Mint kiszolgált katona megházasodott, az árából nagy lakodalmat csaptak. Most is élnek, ha meg nem haltak.