Egyszer egy szegény ember kint üldögélt a kapuban. Amint ott gondolkozik, arra megy az ördög, odaad neki egy dohánymagot. Azt mondja:
– Ezt a magot vesd el, szegény ember! Majd ha kikél, idejövök, megkérdezem a nevét, s ha addig ki nem találod, vége az életednek.
Nem tudta a szegény ember, mit csináljon: elvesse-e, ne-e a magot. Ha elveti, az is baj – ha nem veti, az is baj. Így is, úgy is elpusztítja az ördög.
Hát mégis csak elvetette a magot. Ki is kelt a földből egy szép növevény,* de a nevét nem tudta kitalálni, mert soha olyat nem látott. Mások sem tudták megmondani, mert az volt a világon az első dohány.
Jön az ördög, s kérdi a szegény embert:
– No, szegény ember, tudod-e a nevét ennek a növénynek?
– Nem tudom, lelkem, ördögöm. Kegyelmezz árva fejemnek, majd később kitalálom.
– Jól van – mondja az ördög -, most az egyszer megkegyelmezek az életednek, de ha másodszor eljövök, megmondd a nevét, mert különben nincs több kegyelem.
Elmegy az ördög, s a szegény ember nem találta helyét nagy bánatában, olyan szomorú volt, mint a háromnapos esős idő.
– Hát kend ugyan miért búsul? – kérdi a felesége.
– Ó, hagyd el, feleség, ne is kérdezd, úgy sem tudsz segíteni az én bajomon.
– Hátha mégis segíthetek – mondja az asszony.
Addig s addig faggatta az urát, amíg el nem mondta a baját.
– No, lássa-e kend – mondta az asszony -, ezért ugyan kár búsulni, majd segítek én kenden! Hordjon csak jó csomó sarat az udvarra, a többit bízza reám.
A szegény ember jó nagy sarat csinált az udvaron, az asszony meg belefeküdt, jól meghengergőzött benne, hogy csupa sár volt tetőtől talpig. Mikor bement a szobába, kihasította a dunnát, belebújt, ami toll volt benne, az mind ráragadott. Mikor kibújt a dunnából, olyan volt, mint egy szörnyeteg.
Kimegy az asszony a szobából, hát éppen akkor fordul be az ajtón az ördög.
Az asszonynak sem kellett több, szalad egyenesen a dohánypalántának.
Látja ezt az ördög, megijed, hogy ez a szörnyeteg még eltapossa a dohánypalántát, odakiált a szegény embernek:
– Hé, atyafi, hé! Hajtsd el onnét azt a szörnyeteget, mert mindjárt eltapossa a dohánypalántát!
De bezzeg megörült a szegény ember, mert már tudta a nevét annak a növevénynek.
Az ördög erősen elszégyellette magát, s elkullogott. Most már ismeri mindenki a dohányt: szegény ember – gazdag ember. Elterjedt az egész világon, nemhiába kapták az ördögtől az első magot.